Kutatás - fejlesztés

Fő tevékenységünk a kutatás-fejlesztés, mely leginkább a nagyon tömör és a konszolidálatlan anyagok komplex vizsgálatát, valamint speciális vizsgálóberendezések, eszközök fejlesztését célozza. E fejlesztésekben partnereink hazánk jelentős kutatóintézetei, egyetemei, speciális ismeretekkel rendelkező kisvállalkozásai és radioaktív hulladékelhelyezési projektekben érdekelt  cégek. Cégünk az egyik alapító tagja az Alkalmazott Földtudományi Klaszternek és számos együttműködési, valamint kutatás-fejlesztési megállapodást kötött többek között az alább felsorolt tudományos intézetekkel és a földtan területén dolgozó cégekkel: 

  • a Szegedi Tudományegyetem Földtani és Őslénytani Tanszéke (SZTE FŐT), 
  • a Szegedi Tudományegyetem Ásványtani, Geokémiai és Kőzettani Tanszéke (SZTE ÁGKT), 
  • a magyarországi radioaktív hulladékelhelyezés projektek fővállalkozója, a MECSEKÉRC Zrt, 
  • a Magyar Földtani és Geofizikai Intézet (MFGI), mely 2012. márciusában a Magyar Állami Földtani Intézet (MÁFI) és az Eötvös Loránd Geofizikai Intézet (ELGI) egyesülésével jött létre; 
  • a Miskolci Egyetem Alkalmazott Földtudományi Kutatóintézete (ME AFKI), 
  • a Budapesti Műszaki Egyetem Fizikai Kémia és Anyagtudományi Tanszéke (BME FKAT), 
  • Geosoft Bt. (kőzetek CT vizsgálata), 
  • a Dél-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség Nonprofit Kft (DDRIÜ). 
  • a német Quantachrome GmbH & Co KG. 
 
E cégekkel való együttműködés, mivel a különböző cégek más-más felszereltséggel rendelkeznek, lehetővé teszi komplex feladatok kivitelezését. Az egyetemekkel kötött együttműködési megállapodások közös eleme a Ph.D képzésben való együttműködés és a pályázati források közös megpályázása. 
 
Nyitottak vagyunk az együttműködésre, amennyiben projektötlete van, vagy érdekli a közös munka, lépjen velünk kapcsolatba ezen űrlap kitöltésével.